Egyéni lista: Nagykállón 42-en versengenek a 8 képviselői helyért
Tiszabura a rekorder.
Demecseri otthonukban szúrta le apját K.S.
Tettére nem tudott magyarázatot adni.
Kezdődhet a vasmegyeri egészségház felújítása
Csaknem 60 millió forintot költenek rá.
Gyilkosság Rétközberencsen: 17 éves fiú az áldozat
Egy dombrádi férfi karóval bántalmazta.
Bringa Piknik: kerékpárosok hada veszi célba Nyíregyházáról Tokajt
A rendezvény ingyenes, csak tekerni kell.
Most megy
Orbán Viktor: nem ideológiai, hanem gazdasági kapcsolatokra van szükségünk Kelettel és Nyugattal egyaránt
Amikor pénzről van szó és gazdaságról van szó, akkor a valóság inkább az együttműködés felé mutat - jegyezte meg a kormányfő.
Tömegverekedés Nyíregyházán: előkészítő ülést tartanak
A biztonsági őrök nem engedtek be egy férfit a szórakozóhelyre, ebből pedig vita alakult ki.
Villanyóra égett Nagycserkeszen, fának hajtott egy autó Nyírcsászárinál
Avartüzekhez is vonultak a szabolcsi tűzoltók.
Nem csak a megfelelő jogosítvány hiánya szúrt szemet a szabolcsi rendőröknek
A nyíregyházi sofőrt őrizetbe vették.
Négy lövés érte Ficót, még nincs túl az életveszélyen
A támadót akár élete végéig börtönbe zárhatják.
Vučić meggyilkolásával fenyegetőzött egy férfi
Azt írta, a Ficóval történtek voltak a szerb elnök elleni merénylet próbái.
A varsói hivatalokban mostantól nem lehet vallási jelkép
Sem a falakon, sem az alkalmazottak asztalain.
Szuperélelmiszert vontak ki a forgalomból
A kórokozó 6-16 órás lappangási idő után hányást és hasmenést okoz
Egészségközpont épül Biriben
Itt érhető majd el a védőnő, a terhesgondozó, a fogorvosi rendelő és az orvosi rendelő.
Helyben járó
Nyíregyházán is sok ingatlan hirdettek meg
Felpörgött az ingatlanpiac Magyarországon az első negyedévben.
Két autó ütközött Nyíregyházán, az Orosi úton
A helyszínelés ideje alatt torlódásra kell számítani.
Nyíregyházi cég vette meg a debreceni Kartonpackot
A Covid alatt helyezték állami felügyelet alá.
Városnap: útlezárásokra kell számítani Nyíregyházán
A biztonság érdekében.
Több mint 4,5 milliárdból fejlesztik a nyíregyházi szakképzést
Épületeket újítanak fel, eszközöket szereznek be.
Várostörténeti kerékpártúra Nyíregyházán
Helyi finomságokból csemegézhetnek és minőségi kézműves alkotások közül válogathatnak.
Autók ütköztek Nyíregyházán, a Kemecsei úton
Torlódásra kell számítani a környéken.
Bombariadó miatt ürítették ki a nyíregyházi iskolát
Összesen hét magyarországi iskola kapott fenyegetést.
Labdarúgó NB I: elkészült a záróforduló menetrendje
A 33. forduló összes mérkőzését élőben közvetítik az M4 Sporton, az M4 Sport+-on és az m4sport.hu-n.
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Két baleset Szabolcsban, egy Nyírbátornál, egy Kékcsénél
Utóbbihoz mentőt is hívtak.
A Tiszába fulladt 12 éves kislány testét két nap múlva találták meg
A szörnyű tragádia Benk községnél történt.
Geszteréden 300 milliót költöttek két külterületi útra
Az agrárminiszter is ellátogatott a szabolcsi községbe.
Ebben a szabolcsi községben kilencen szeretnének polgármesterek lenni
Kótajban is sokan, szám szerint nyolcan szállnak harcba a városvezetői székért.
Pünkösd: több kocsival készül a MÁV a nyíregyházi vonalon
A társaság közlése szerint érdemes előre megvenni a jegyeket.
Füstölő fához, avartüzekhez és balesethez is vonultak a szabolcsi tűzoltók
Mozgalmas napjuk volt a lánglovagoknak.
Bűn és bűnhődés
A nyíregyházi kórházból üzent a kisfiú, akit négy lány vert meg
Ki kellett venni a lépét.
Szex és politika: ítélet született az ördög ügyvédje-perben
Borkai Zsoltról az interneten pornográf felvételeket hoztak nyilvánosságra.
Dobócsillaggal vasutasok ellen
2023-ban 78 esetben szenvedtek el erőszakos támadást jegyvizsgálók.
Kanadában körözték, Beregsurányban foglalták le a Lexust
Egy líbiai vezette a gépkocsit.
Másfél millió szál hamis Marlboro Nyíregyházán
Három férfit tartóztattak le.
A jövő alapozása: tanodát adtak át Tiszavasváriban
Segítik a nehezebb helyzetből indulókat.
Tömeges rosszullét a csengeri börtön építésénél
Összesen 24-en kerültek kórházba.
Utánfutóval ütközött a vonat Nyírbátorban
A szerelvény Mátészalkára tartott.
A hosszabbításban lőtte a győztes gólt a Nyíregyháza
Idegenből hozta el a három pontot a Szpari.
Gólparádét rendezett a Kisvárda és a Mezőkövesd
Hét találat esett az NB I-től búcsúzú két csapat meccsén.