A közgyűlésen is szó volt a miniszterelnöki bejelentésről

Együtt Egymásért „Burger István - díjat vehetett a csütörtöki közgyűlésen Szkolnyikné Pócsi Ilona a Boldog Jövő Alapítvány kuratóriumi elnöke. A napirendek előtt dr. Kovács Ferenc polgármester a képviselőknek ismertette a miniszterelnökkel múlt héten a Modern városok programban aláírt szerződés részleteit. A csomag körülbelül 100 milliárd forintos fejlesztést tartalmaz, a polgármester szerint ez szerződés, a város 24,7 milliárd forintos címzett uniós forrása, a pályázható ágazati operatív programok illetve az önkormányzat önereje megteremtheti, hogy a megyeszékhely az ország egyik gazdasági központjává erősödjön. A gazdaságfejlesztéssel kapcsolatban elmondta: az állam 320 hektáros földet vásárol meg az új ipari park bővítéséhez, amit az önkormányzat uniós forrásból közművesít. A nyugati elkerülő út kiépítése megvalósul Sóstóig, illetve 3 csomópont épül a Tiszavasvári- és Tokaji úton, valamint Sóstónál. A tiszavasvári úton a híd és a Derkovits utca találkozásánál közforgalom jön létre, valamint átépül a Bethlen Gábor - Mező és Vasgyár utcai csomópont, így jobban megközelíthető lesz a tiszavasvári uti sporttelep, mely 3 milliárdból atlétikai centrummá alakul át. Az atlétika kikerül a városi stadionból, s ha a Nyíregyháza Szpartacus feljut NB II-be akkor egy arénaszerű új stadion épül. 47 busz korszerű buszt szerez be a város, mely abból a szempontból is fontos, hogy jövőre lejár a szerződés a Szabolcs Volánnal, illetve 2017-ben megnyílnak a határok a tömegközlekedési cégek előtt. Turisztikai beruházásokról szólva elmondta: Sóstón önkormányzati területen egy 4 csillagos 200 szobás szálló épül, fejlesztik a múzeumfalut, valamint a szabadtéri színpadot. A polgármester hangsúlyozta: a fejlesztések egymásra épülnek.






































