A szabolcsi macsetás nem szabadulhat feltételesen

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2025 júniusában a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője eltérő minősítés és enyhítés érdekében fellebbezett. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint 2024 januárjában az esti órákban a rendszeres alkohol és drogfogyasztó vádlott és a sértett egy közös ismerősüknél vendégeskedett egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen, ahol együtt italoztak. Az este folyamán összevitatkoztak, majd a vádlott távozott a helyszínről. Kis idő elteltével a vádlott felhívta a házigazdát és érdeklődött tőle a sértett hollétéről. Ekkor a telefonban a sértett és a vádlott között ismét szóváltás alakult ki, mely során a vádlott azzal fenyegette meg a sértettet, hogy levágja a fejét, megöli őt. Ezt követően a férfi visszament a házba, és az időközben magához vett 45 centiméter pengehosszúságú, jól élezett macsétával egy alkalommal, közepes erővel a sértett felé csapott, melynek következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló vágott sérüléseket szenvedett a fején. A bántalmazást észlelte a házigazda is, aki lefogta a támadót, ezzel megakadályozta a további bántalmazás lehetőségét. Figyelemmel az elkövetés eszközére, a támadott testtájékra, a cselekmény alkalmas volt arra, hogy a sértett életét kioltsa. A vádlott a tettének elkövetése utána maga értesítette a rendőrséget a történtekről.
A Debreceni Ítélőtábla annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy megállapította, a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Egyebekben helybenhagyta a Nyíregyházi Törvényszék ítéletét.





























































