Hirdetés

Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat

Cívishír | 2026. 05. 01. | 11:22:11
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Hetven kilométernyi egyvágányú vasútvonal áttervezése a cél (Fotó: Építési és Közlekedési Minisztérium)

A Kontúr Csoport Kft.-vel kötött mintegy 6,5 milliárd forint értékű szerződést a Debrecen-Apafa és Mátészalka közötti vasútvonal fejlesztési terveinek elkészítésére az Építési és Közlekedési Minisztérium még március végén; a fővárosi cég 1365 napot, tehát majdnem 4 évet kapott a feladatra – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.

A dokumentációban az olvasható, hogy a 110. számú vasútvonal esetében a tervezői feladat 70 kilométernyi egyvágányú vasútvonal áttervezése, megvalósíthatósági tanulmány, engedélyes és kiviteli tervek elkészítése, magában foglalva a vonalszakaszra eső állomások, megállóhelyek, biztosítóberendezések, utak, műtárgyak, közművek és egyéb létesítmények felújításának tervezését.

A vonalat 100-120 kilométeres sebességre alakítanák ki, a vonalon a hajdúsámsoni, a nyíradonyi, a nyírgelsei, a nyírbátori, a hodászi, a mátészalkai vasútállomások mellett a dombostanyai, tamásipusztai, aradványpusztai, nyírmihálydi, nyírbogáti, nyírcsászári és nyírmeggyesi megállóhelyek is megújulnának.

A 100-as vasútvonal Debrecen–Nyíregyháza közötti szakaszának fejlesztési terveit szintén a Kontúr Csoport Kft. készítette el nettó 5,3 milliárd forintért. A vonal megvalósítására kiírt közbeszerzési eljárást a napokban visszavonta az Építési és Közlekedési Minisztérium. 

További híreink
Szexért cserébe drogot adott fiataloknak Nyíregyházán
Szexért cserébe drogot adott fiataloknak Nyíregyházán
Az 56 éves férfi az együttlétekről többször felvételt is készített.
Személy- és kisteherautó ütközött Nyíregyházán
Személy- és kisteherautó ütközött Nyíregyházán
Baleset a forgalmas kereszteződésben.
Elismerték a nyíregyházi könyvtáros munkásságát
Elismerték a nyíregyházi könyvtáros munkásságát
Szikoráné Rendes Marianna pályája elején rövid ideig Rakamazon tanított.
Tűz Újfehértón; a nyíregyháziak is bevetésen
Tűz Újfehértón; a nyíregyháziak is bevetésen
Nagy erőkkel dolgoznak a lángok megfékezésén.
E-mobilitás szakirány indul a Nyíregyházi Egyetemen
E-mobilitás szakirány indul a Nyíregyházi Egyetemen
Naprakész tudást adnak a hallgatók.
Kósa Lajos 36 év után búcsúzik
Kósa Lajos 36 év után búcsúzik
A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul.
Felgyorsult a lucfenyők pusztulása Magyarországon
Felgyorsult a lucfenyők pusztulása Magyarországon
Országos felmérést készítettek a debreceni kutatók.
Elbúcsúztak a nyíregyházi középiskolások
Elbúcsúztak a nyíregyházi középiskolások
Központi ballagás a városházán.
Drasztikus díjemelés a Nyíregyházához közeli víztározón
Drasztikus díjemelés a Nyíregyházához közeli víztározón
A stéget bérlő horgászok sérelmezik a lépést.
Ég az akácos Újfehértó  és Téglás között
Ég az akácos Újfehértó és Téglás között
Tíz hektáron csaptak fel a lángok.
Téglás és Újfehértó között forró a helyzet
Téglás és Újfehértó között forró a helyzet
Négy tűzoltóegységet riasztottak.
Hajnali fagyokkal köszönt be a május
Hajnali fagyokkal köszönt be a május
Újabb hidegfront várható Szabolcsban.
Hidegfront hoz lehűlést Szabolcsba
Hidegfront hoz lehűlést Szabolcsba
A szél helyenként viharossá fokozódhat.
Szabolcsban is fagyizhatunk féláron
Szabolcsban is fagyizhatunk féláron
A magyar fagylalt napja hivatalos védjegyoltalmat kapott.
Veszélyjelzés: jég érkezhet Szabolcs egy részére
Veszélyjelzés: jég érkezhet Szabolcs egy részére
A zivatarokat apró szemű jég és erős szél kísérheti.
Influenza, kovid: stagnálás Szabolcsban is
Influenza, kovid: stagnálás Szabolcsban is
Megérkeztek a 15. heti adatok.
Választás 2026: a szabolcsiak 47,6 százaléka már voksolt
Választás 2026: a szabolcsiak 47,6 százaléka már voksolt
Az országban több mint négymillióan járultak az urnákhoz 13 óráig.
Választás 2026: Szabolcs a sor végén
Választás 2026: Szabolcs a sor végén
Jóval magasabb a részvétel, mint négy éve ilyenkor.
Sok helyen fagyos hajnalra ébredtek
Sok helyen fagyos hajnalra ébredtek
Ennél még hidegebbet is jósolnak.
Választás 2026: hétvégén is nyitva a kormányablakok
Választás 2026: hétvégén is nyitva a kormányablakok
Kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre lesz lehetőség.
Május elsején életbe lép a tilalom Szabolcsban
Május elsején életbe lép a tilalom Szabolcsban
A térségben hosszú ideje száraz, csapadékmentes az időjárás.
Küzdelem az érpataki tűzzel
Küzdelem az érpataki tűzzel
Lassan egy napja dolgoznak.
Autótűz Mátészalkán
Autótűz Mátészalkán
A motortér kapott lángra.
Lángra kapott az aljnövényzet Érpataknál
Lángra kapott az aljnövényzet Érpataknál
Nagy területet érint a tűz.
Ég az akácos Újfehértó  és Téglás között
Ég az akácos Újfehértó és Téglás között
Tíz hektáron csaptak fel a lángok.
Fábiánháza: aszfaltot kap egy földút
Fábiánháza: aszfaltot kap egy földút
Hat hónap alatt kell végezni a munkálatokkal.
Kálmánházi pihenő: kiterelték a közlekedőket
Kálmánházi pihenő: kiterelték a közlekedőket
Fokozott közlekedésrendészeti és mélységi migrációs ellenőrzés. +Videó
Téglás és Újfehértó között forró a helyzet
Téglás és Újfehértó között forró a helyzet
Négy tűzoltóegységet riasztottak.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Fábiánháza: aszfaltot kap egy földút
Fábiánháza: aszfaltot kap egy földút
Hat hónap alatt kell végezni a munkálatokkal.
Ezért csúszik a napkori kerékpárút építése
Ezért csúszik a napkori kerékpárút építése
Pedig a kivitelezésre 19(!) cég jelentkezett.
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Kevesebb adminisztráció az új NAV-fejlesztéssel
Kevesebb adminisztráció az új NAV-fejlesztéssel
Könnyebbség az egyéni vállalkozóknak.
Agrárpiac: drágult a tojás, olcsóbb lett a tej
Agrárpiac: drágult a tojás, olcsóbb lett a tej
A vágósertés ára is csökkent.
Ide-oda „ugrál” a forint
Ide-oda „ugrál” a forint
Pénteken erősödött, de a hetet veszteséggel zárta.