Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fél tonna kábítószert foglaltak le a rendőrök

police.hu | 2025. 06. 01. | 13:56:15
Három hónap, több mint 3500 büntetőeljárás.
Fél tonna kábítószert foglaltak le a rendőrök
Jelentős mennyiségű kábítószert foglaltak már le (Fotó: rendőrség)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények megelőzésére és felderítésére összpontosító DELTA Program első három hónapjának eredményeképpen több mint 3500 büntetőeljárás kezdődött meg – mondta a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos június 1-jei sajtótájékoztatóján Budapesten.

Horváth László közölte, a bűnözőktől több mint fél tonna kábítószert, mintegy 250 millió forint készpénzt és összesen csaknem 100 millió forint értékű ingóságot foglaltak le, valamint csaknem 100 járművet, amit a terjesztéshez használtak.

A kezdeményezés hatására nemcsak helyi terjesztők, hanem komoly kereskedőláncolatok, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, ipari szintű termelést végző bűnözők is lelepleződtek, így csökkent a kábítószer mennyisége az országban, visszaesett a fogyasztás, és nagyon fontos, hogy kevesebb az új fogyasztó is.

A kezdeményezés tehát eredményes, és szükséges is volt, hogy a kormányfő hajtóvadászatot rendeljen el a kábítószer-kereskedőkkel szemben, hiszen a terjesztők inváziószerűen és agresszív módon árasztották el az országot, számos térséget különösen jelentős mértékben mérgeztek, veszélyeztetve az ott élő fiatalokat és a közbiztonságot – tette hozzá.
A kormánybiztos a program eredményeit azzal magyarázta, hogy erősödött a kábítószer-terjesztés elleni összefogás, létrejöttek a hatékony jogi fellépés feltételei, továbbá az alaptörvény része lett, hogy Magyarországon kábítószert előállítani, terjeszteni, használni és népszerűsíteni tilos. A június 15-én hatályba lépő törvény még gyorsabb és hatékonyabb intézkedéseket tesz lehetővé, a hajtóvadászat magasabb fokozatba kapcsol. Nincs alku azokkal, akik mások mérgezésével akarnak maguknak jólétet teremteni, határozott és folyamatos rendőri-polgárőri jelenléttel, erős összefogással, a helyi közösségek ellenállási képességére építő megelőzéssel folytatódik tehát a küzdelem – fogalmazott Horváth László.

Töreki Sándor, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes szerint az eredmények jól tükrözik a rendőrség erőfeszítéseit, szerteágazó szakmai tevékenységét. Jelenleg 448 nyomozó dolgozik az ilyen esetek felderítésén, rajtuk és a januárban létrejött Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal munkáján kívül fontos a kistelepüléseken végzett rendőri tevékenység is, amelyben kulcsszerepet töltenek be a körzeti megbízottak - mondta.

Közölte egyúttal, hogy eddig 826 ügyben ért véget vádemeléssel a nyomozás. A legtöbb eljárás Budapesten és Pest vármegye mellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Heves vármegyében volt. A bűnügyi felderítő tevékenységhez kapcsolódó rendészeti munka során 558 szórakozóhelyet ellenőriztek több mint 28 ezer egyenruhás közreműködésével. A fokozott ellenőrzések során 1023 embert értek tetten, a lakossági bejelentések száma szintén meghaladta az ezret. Csepelen egy droglabor felszámolásakor 7,5 tonna, kábítószer előállítására alkalmas anyagot találtak, áprilisban pedig Tatabányán több mint 6 ezer tő kannabiszt számoltak fel egy ültetvényen.

Töreki Sándor szerint átfogó szakmai munkára továbbra is szükség lesz, beleértve a bűnmegelőzést is, ennek érdekében elkészült a települések kockázatelemzése. A hátrányos helyzetű településeken megelőző tevékenység kezdődött a vármegyei rendőrkapitányságok közreműködésével.
Különösen fontos feladat a felvilágosítás a köznevelési intézményekre kiterjedően, az iskolai előadások szervezésében a Klebelsberg Központ is részt vesz, de segíti a rendőri tevékenységet a Máltai Szeretetszolgálat, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, valamint a polgárőrség is, amely kábítószer-ellenes cselekvési programot hozott létre – mondta.

A munka újabb feladatokkal folytatódik, hiszen a nyári hónapok mindig sajátos kihívásokat hoznak, a kábítószer az ilyenkor szokásos rendezvényeken, szabadidős programokon is megjelenhet, közben az online térben zajló kereskedelmet is figyelni kell. Jelentősen megkönnyíti ugyanakkor a küzdelmet, hogy ehhez több mint 3 milliárd forintot biztosított a kormány, és komoly társadalmi támogatottságot is élvez a rendőrség munkája – hangsúlyozta a rendőrfőkapitány helyettese.

Hirdetés
További híreink
A Richter Egészségváros 63 millió forintot gyűjtött
A Richter Egészségváros 63 millió forintot gyűjtött
A Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház a gasztrológiai szakellátás diagnosztikus eszközparkját fejeleszti.
Legyen tánc! Estélyi ruhát ölt a Tisza
Legyen tánc! Estélyi ruhát ölt a Tisza
Látványos természeti jelenség.
AnyDesk: bilincsben a szabolcsi csalók
AnyDesk: bilincsben a szabolcsi csalók
Elkapták az elkövetőket.
VÉDA: késedelem nélkül átállítják
VÉDA: késedelem nélkül átállítják
Útépítés miatti sebességkorlátozás? A traffipax mindig az aktuális szabályhoz igazodik.
Nagyon erős UV-B sugárzás várható Szabolcsban
Nagyon erős UV-B sugárzás várható Szabolcsban
Már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet.
Szabolcsban is folytatódik a kánikula
Szabolcsban is folytatódik a kánikula
Pünkösdhétfőre visszaesik a hőmérséklet.
Hőség Szabolcsban: kiadták a figyelmeztetést
Hőség Szabolcsban: kiadták a figyelmeztetést
A napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok fölé emelkedhet.
Önön múlhat, lesz-e okoszebra Nyíregyházán
Önön múlhat, lesz-e okoszebra Nyíregyházán
Iskola közelében, veszélyes kereszteződésben létesülhet okoszebra.
36 Celsius-fokkal köszönt be a június
36 Celsius-fokkal köszönt be a június
Kellemes, nyári idő vár a szabolcsiakra.
A hűvös májust vajon forró nyár követi?
A hűvös májust vajon forró nyár követi?
Lázár István egyetemi oktató szerint inkább valószínű az aszály, mintsem a hidegfrontok sorozata.
Hungarikum lett a csárda és a badacsonyi kéknyelű
Hungarikum lett a csárda és a badacsonyi kéknyelű
A Magyar Értéktárba került a szűcshímzés és a magyar nyereg.
A Richter Egészségváros 63 millió forintot gyűjtött
A Richter Egészségváros 63 millió forintot gyűjtött
A Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház a gasztrológiai szakellátás diagnosztikus eszközparkját fejeleszti.
Legyen tánc! Estélyi ruhát ölt a Tisza
Legyen tánc! Estélyi ruhát ölt a Tisza
Látványos természeti jelenség.
Tárogatós világtalálkozót rendeznek Vaján
Tárogatós világtalálkozót rendeznek Vaján
Koncertek, előadások a programban.
Medvét láttak Borsodban
Medvét láttak Borsodban
Az állat mozgásáról jelenleg nincs több információ.
Nagyon erős UV-B sugárzás várható Szabolcsban
Nagyon erős UV-B sugárzás várható Szabolcsban
Már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet.
Szabolcsban is folytatódik a kánikula
Szabolcsban is folytatódik a kánikula
Pünkösdhétfőre visszaesik a hőmérséklet.
Önön múlhat, lesz-e okoszebra Nyíregyházán
Önön múlhat, lesz-e okoszebra Nyíregyházán
Iskola közelében, veszélyes kereszteződésben létesülhet okoszebra.
36 Celsius-fokkal köszönt be a június
36 Celsius-fokkal köszönt be a június
Kellemes, nyári idő vár a szabolcsiakra.
Hungarikum lett a csárda és a badacsonyi kéknyelű
Hungarikum lett a csárda és a badacsonyi kéknyelű
A Magyar Értéktárba került a szűcshímzés és a magyar nyereg.
18 évesen elhunyt a pátrohai labdarúgó
18 évesen elhunyt a pátrohai labdarúgó
Kiss Máté idén érettségizett.
Jól járhatnak a fiatal gazdák Szabolcsban
Jól járhatnak a fiatal gazdák Szabolcsban
A nyertes pályázók 14,6 millió forint összegű átalány támogatást kapnak.
Felhős, esős hétvége várható Szabolcsban
Felhős, esős hétvége várható Szabolcsban
Több mint 20 Celsius-fok lesz.
A Himnusz emlékhelyet kap Szatmárcsekén
A Himnusz emlékhelyet kap Szatmárcsekén
Egy olyan kortárs építészeti alkotást, mely hitelesen őrzi Kölcsey egykori otthonának emlékét - így a főépítész.
Csaholci kristályárusokat vittek el a rendőrök
Csaholci kristályárusokat vittek el a rendőrök
Pénzt és aranyat is lefoglaltak. +Videó
Hármas baleset Kocsordon
Hármas baleset Kocsordon
A 49-es főút érintett szakaszán félpályán halad a forgalom.
Laskod közelében küzdenek a szabolcsi tüzoltók
Laskod közelében küzdenek a szabolcsi tüzoltók
A kisvárdai, a nyírbátori és a baktalórántházai egységek is a helyszínre vonultak.
Drog és alkohol: maratoni razzia a szabolcsi utakon
Drog és alkohol: maratoni razzia a szabolcsi utakon
Az ittas, bódult sofőrök kiszűrése a cél.
A Richter Egészségváros 63 millió forintot gyűjtött
A Richter Egészségváros 63 millió forintot gyűjtött
A Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház a gasztrológiai szakellátás diagnosztikus eszközparkját fejeleszti.
Legyen tánc! Estélyi ruhát ölt a Tisza
Legyen tánc! Estélyi ruhát ölt a Tisza
Látványos természeti jelenség.
Melléképület égett Nyírmihálydiban
Melléképület égett Nyírmihálydiban
A Gelsi úton van szükség tűzoltói beavatkozásra.
Razzia kezdődik Tiszavasváriban
Razzia kezdődik Tiszavasváriban
Fokozott ellenőrzés.
Két nap, 360 gyorshajtás Szabolcsban
Két nap, 360 gyorshajtás Szabolcsban
Összesen 512 járművezetővel szemben alkalmaztak szankciót.
Szabadtéri tüzek szerte Szabolcsban
Szabadtéri tüzek szerte Szabolcsban
Hulladék és akácfa is égett.
Csaholci kristályárusokat vittek el a rendőrök
Csaholci kristályárusokat vittek el a rendőrök
Pénzt és aranyat is lefoglaltak. +Videó
Ő akarta kivégezni Orbán Viktort
Ő akarta kivégezni Orbán Viktort
Hajnalban törte rá az ajtót a TEK. Elrendelték letartóztatását. +Videók
Újabb szabolcsi dílerek rendőrkézen
Újabb szabolcsi dílerek rendőrkézen
Egy mátészalkai és egy győrteleki férfit fogtak el.
Vascsővel verte halálra az élettársát egy szabolcsi
Vascsővel verte halálra az élettársát egy szabolcsi
Hat év börtönbüntetésre ítélték.
AnyDesk: bilincsben a szabolcsi csalók
AnyDesk: bilincsben a szabolcsi csalók
Elkapták az elkövetőket.
Tanár hajtott rá a gimnazistára Debrecenben?
Tanár hajtott rá a gimnazistára Debrecenben?
Gyanús üzenetek, közös ágy (?), nyomozás.
Kokain volt a nyíregyházi sofőrnél
Kokain volt a nyíregyházi sofőrnél
Alaposan átvizsgálták a járművet.
Grazi iskolai lövöldözés: egykori diák ölt
Grazi iskolai lövöldözés: egykori diák ölt
Tízre emelkedett az elhunytak száma.
Orbán Viktor bejelentette: a hadjárat folytatódik
Orbán Viktor bejelentette: a hadjárat folytatódik
Plusz pénzt adott erre a kormány.
Hirdetés