Hirdetés

Két díjat is bezsebelt a nyíregyházi oktató

Szabolcsihír | 2026. 07. 13. | 12:45:39
Gratulálunk Barabásné dr. Kárpáti Dórának.
Két díjat is bezsebelt a nyíregyházi oktató
Barabásné dr. Kárpáti Dóra (Fotó: HÖOK)
Hirdetés

Két elismerést is átvehetett az Év Oktatója Díj 2026 ünnepélyes átadóján Barabásné dr. Kárpáti Dóra, a Nyíregyházi Egyetem egyetemi docense, a Gazdálkodástudományi Intézet igazgatója – közölte a felsőoktatási intézmény július 13-án.

A hallgatók jelölései alapján az Emberi Példakép kategória díjazottjai közé választott oktató a rendezvény végén a közönségdíjat is elnyerte.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája által 2025-ben alapított Év Oktatója Díj a hallgatók visszajelzéseire épül. Az idei elismeréseket a hatodik Educatio+ Konferencia keretében adták át július 8-án, Kápolnásnyéken. A három kategóriában összesen kilenc egyetemi és főiskolai oktató vehetett át díjat.

A díjátadó végén hirdették ki a közönségdíj nyertesét. Az idei szavazáson több mint négyezren vettek részt, a leadott szavazatok jelentős részét – közel 60 százalékát – pedig Barabásné dr. Kárpáti Dóra kapta.

A Nyíregyházi Egyetem büszke arra, hogy oktatójának szakmai munkáját, emberi hozzáállását és hallgatóközpontú szemléletét ilyen széles körű hallgatói elismerés övezi. Intézményünk gratulál Barabásné dr. Kárpáti Dórának a kettős sikerhez, és köszönetét fejezi ki a HÖOK-nak az Év Oktatója Díj megszervezéséért – tették hozzá.

Hirdetés
További híreink
Kórházi fertőzések: elérhetők a nyíregyházi adatok
Kórházi fertőzések: elérhetők a nyíregyházi adatok
Az eligazodást közérthető magyarázatok, grafikonok és az adatok helyes értelmezését segítő szakmai mutatók támogatják.
Új tagok a Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány kuratóriumában
Új tagok a Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány kuratóriumában
Szeptember 1-jén kezdték meg a munkájukat.
Rutinműtét után halt meg a 18 éves szabolcsi lány
Rutinműtét után halt meg a 18 éves szabolcsi lány
Az elhunyt családja válaszokat akar.
Nyíregyháza új pihenőparkot tervez
Nyíregyháza új pihenőparkot tervez
A tornapályát is fejlesztenék.
Csíkos csődör a Nyíregyházi Állatpark új sztárja
Csíkos csődör a Nyíregyházi Állatpark új sztárja
Már a látogatók is megtekinthetik.
Nyílt pályázat a nemzeti parkok vezetésére
Nyílt pályázat a nemzeti parkok vezetésére
Nem ajánlás vagy ismeretség alapján választanak - írja a miniszter.
Szabolcsban csak foltokban enyhült az aszály
Szabolcsban csak foltokban enyhült az aszály
A megye északi és nyugati része most is száraz maradt.
Új vezetők a kormányhivatalban
Új vezetők a kormányhivatalban
Főosztályvezetőt és osztályvezetőt neveztek ki.
Kórházi fertőzések: elérhetők a nyíregyházi adatok
Kórházi fertőzések: elérhetők a nyíregyházi adatok
Az eligazodást közérthető magyarázatok, grafikonok és az adatok helyes értelmezését segítő szakmai mutatók támogatják.
Állami kitüntetéseket adtak át az Országházban
Állami kitüntetéseket adtak át az Országházban
Állami kitüntetéseket adtak át augusztus 20-án az Országház Kupolacsarnokában.
A Nyíregyházi Egyetem marokkói hallgatója karateválogatott
A Nyíregyházi Egyetem marokkói hallgatója karateválogatott
„A sport a véremben van, nem tudok nélküle élni.”
Az elitben a Nyíregyházi Egyetem mérnökhallgatói
Az elitben a Nyíregyházi Egyetem mérnökhallgatói
A döntőben a teljesen megújult hallgatói csapat az összetett második helyet szerezte meg.
Taroltak a pedagógusképzések a Nyíregyházi Egyetemen
Taroltak a pedagógusképzések a Nyíregyházi Egyetemen
Ezekre összesen 862 jelentkező nyert felvételt.
Egyetemi alapítványok: új kuratóriumi tagok jöhetnek
Egyetemi alapítványok: új kuratóriumi tagok jöhetnek
Pályázatot írtak ki a közérdekű vagyonkezelő alapítványoknál.
Már a jövő tanévtől elérhetővé válhat az Erasmus+
Már a jövő tanévtől elérhetővé válhat az Erasmus+
A Nemzeti Ifjúsági Tanács üdvözölte a döntést.
Élen a nyíregyházi gimnázium
Élen a nyíregyházi gimnázium
Fókuszban a tehetséggondozás.