Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kezdődik Kapu Tibor magyar űrhajós kiképzése Houstonban

MTI | 2024. 08. 05. | 19:52:25
A várakozások szerint 14 napot tölt majd a Nemzetközi Űrállomáson.
Kezdődik Kapu Tibor magyar űrhajós kiképzése Houstonban
Cserényi Gyula és Kapu Tibor (Fotó: HUNOR/Facebook)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megérkezett Houstonba augusztus 5-ére az Axiom Space Ax-4 küldetésének teljes legénysége – köztük Kapu Tibor magyar űrhajós –, hogy megkezdjék kiképzésüket – közölte a houstoni központú cég hétfőn a honlapján. Az Axiom Space hivatalosan is bejelentette, hogy Magyarországgal, Lengyelországgal – az Európai Űrügynökség (ESA) támogatásával – és Indiával partnerségben a három nemzet egy-egy űrhajósát küldi fel a Nemzetközi Űrállomásra következő küldetése, az Axiom Mission 4 (Ax-4) keretében.

A küldetés amerikai parancsnoka, Peggy Whitson mellett Kapu Tibor és a lengyel Slawosz Uznanski küldetésspecialisták, valamint az indiai Shubhanshu Shukla pilóta lesz a legénység tagja.

A közleményben ugyanakkor megjegyzik, hogy a legénység kijelölt tagjai még a Nemzetközi Űrállomás működtetésében résztvevő nemzetközi partnerekből álló testület (Multilateral Crew Operations Panel) hivatalos jóváhagyására várnak. "Ez a küldetés kitágítja a látóhatárt az ambiciózus tudományos, technológiai és gazdasági célokat kitűző nemzetek számára" – hangsúlyozzák a közleményben, amely szerint az Ax-4 küldetés nagy hangsúlyt helyez a tudományos kutatásra, a technológiatesztelésre és az űr kereskedelmi célú használatára. A küldetés célja az együttműködés elősegítése a tudás, a források és a lehetőségek megosztásán keresztül a résztvevő partnerekkel, amelyek így megszilárdíthatják vezető szerepüket a növekvő űrközösségben – teszik hozzá. Az Ax-4 küldetésének legénysége az Axiom Space vállalattal kötött megállapodások nyomán állt össze. A közlemény szerint a magyar kormánnyal 2022 júliusában írtak alá egyetértési nyilatkozatot és 2023 szeptemberében egy keretszerződést a magyar űrhajós feljuttatásáról. Az Ax-4 Floridából indul majd a világűrbe a SpaceX Falcon-9 indítórakétáján, a Dragon űrhajóegység fedélzetén, és a várakozások szerint 14 napot tölt majd a Nemzetközi Űrállomáson. A lehetséges indulás időpontját egyelőre nem közölték.

A HUNOR – Magyar Űrhajós Program Facebook-oldala szerint Kapu Tibor és a magyar tartalékűrhajós, Cserényi Gyula már a múlt héten megérkezett Houstonba.

További híreink
Feljelentették Ruszin-Szendi Romuluszt
Feljelentették Ruszin-Szendi Romuluszt
Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője két ügyben is válaszokat vár.
A fiatalok elmondhatják, mit jelent számukra a család
A fiatalok elmondhatják, mit jelent számukra a család
Keresik a leghagyományosabb esküvőt és a legvagányabb lánykérést is.
Negyvenkét szerencsés nyert 1,2 milliót
Negyvenkét szerencsés nyert 1,2 milliót
Már 3,8 milliárd forint a tét.
A kisnyugdíjak megduplázását szorgalmazza a DK
A kisnyugdíjak megduplázását szorgalmazza a DK
Gy. Németh Erzsébet felszólította a kormányt.
Magyar Péter nyilatkozott a vagyonáról
Magyar Péter nyilatkozott a vagyonáról
Négy ingatlan került a nevére a válás után.
Kapu Tibor visszatérése: megvan az új dátum
Kapu Tibor visszatérése: megvan az új dátum
Pár nap csúszás az eredeti tervhez képest.
Kétgyerekes magyar apa az ukrajnai áldozat
Kétgyerekes magyar apa az ukrajnai áldozat
Ukrán sorozótisztek verték meg.
Ellenőrizték az MNB aranytartalékát
Ellenőrizték az MNB aranytartalékát
Varga Mihály jegybankelnök rendelte el az auditot.
Csúszik Kapu Tiborék visszatérése az űrből
Csúszik Kapu Tiborék visszatérése az űrből
Még nem alkalmasak a körülmények.
Hirdetés