Minden harmadik játszótéren találtak hibát

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együtt országos ellenőrzést folytat a játszóterek üzemeltetésére vonatkozó jogszabályi előírások teljesülése érdekében.
Az év első felében végzett vizsgálatok alapján az ellenőrzött játszóterek 37 százalékánál állapítottak meg jogsértést a hatóság munkatársai.
Az országos vizsgálat célja, hogy a gyermekek számára biztonságos környezetet biztosító játszóterek működjenek és az üzemeltetők maradéktalanul eleget tegyenek a jogszabályban előírt kötelezettségeiknek – közölték augusztus 10-én. Az ellenőrzések nemcsak a közterületi játszóterekre és a bölcsődék, óvodák, valamint iskolák udvarán található eszközökre terjednek ki, hanem az úgynevezett „szürke zónába” tartozó helyszínekre is. Ennek megfelelően a hatóság a szállodákban, éttermekben, társasházak udvarán vagy játszóházakban kialakított játszótereket is rendszeresen ellenőrzi.
Az év első felében elvégzett ellenőrzések során közel 3000 játszótéri eszközt vizsgáltak meg a hatóság szakemberei.
A játszóterek 37 százalékánál, míg az ellenőrzött eszközök 35 százalékánál állapítottak meg valamilyen jogsértést. A feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében a hatóság minden esetben megteszi a szükséges intézkedéseket, és szükség esetén megtiltja a balesetveszélyes játszótéri eszközök használatát a hibák kijavításáig. Az eddig lefolytatott ellenőrzések során kiszabott fogyasztóvédelmi bírságok összege elérte a 14 millió forintot.
A játszótéri eszközök biztonságos üzemeltetése minden esetben az üzemeltető felelőssége. Ennek érdekében gondoskodnia kell az előírt biztonsági felülvizsgálatok elvégeztetéséről, a szükséges nyilvántartások és dokumentáció vezetéséről, valamint a feltárt hiányosságok mielőbbi megszüntetéséről. A hatósági ellenőrzések során a szakemberek azt figyelik, hogy az üzemeltetők teljesítik-e a jogszabályban előírt kötelezettségeiket, és biztosítják-e, hogy a balesetveszélyessé vált játszótéri eszközök a javításukig ne kerülhessenek használatba.
Szülőként is figyelembe vehetünk azonban több jelet, amely utalhat a játszótér biztonságosságára, vagy annak hiányára.
Nézzük meg, hogy a bejáratnál megvan-e a kötelezően feltüntetendő adattábla, és azon szerepel-e az üzemeltető neve és elérhetősége. Érdemes megfigyelni, hogy a játékok nem töröttek vagy sérültek-e, vannak-e esetleg rajtuk hegyes, szúrós részek. Ilyenkor azonnal jelezzük az üzemeltetőnek a problémát. Ha pedig a gumiburkolat sérült vagy hiányos, ugyancsak tegyünk bejelentést az üzemeltető felé.
Ha a játszótéren bármilyen hibát fedezünk fel, vagy az üzemeltető kérésünk ellenére sem orvosolja a felmerülő problémát, bejelentéssel élhetünk az NKFH ügyfélszolgálatán (ugyfelszolgalat@nkfh.gov.hu) is.
A gyermekek biztonsága csak folyamatos odafigyeléssel és rendszeres ellenőrzésekkel garantálható, ezért az NKFH és a kormányhivatalok tovább folytatják a vizsgálatokat. A jövőben az óvodai és iskolai nyári szünetet követően az intézményi játszóterek kerülnek az ellenőrzések fókuszába annak érdekében, hogy a gyermekek a tanév kezdetétől is megbízható környezetben használhassák a játszótéri eszközöket. A hatóság célja, hogy a rendszeres ellenőrzések hozzájáruljanak a játszóterek biztonságos működtetéséhez, ezáltal csökkentve a gyermekeket érintő baleseti kockázatokat.
















































