Hirdetés

Nyílt pályázat a nemzeti parkok vezetésére

Nem ajánlás vagy ismeretség alapján választanak - írja a miniszter.
Nyílt pályázat a nemzeti parkok vezetésére
Az Aggteleki Nemzeti Parkot 1985-ben alapították (Fotó: Facebook/Aggteleki Nemzeti Park)
Hirdetés

Nyílt pályázatot hirdetett az összes nemzeti parki igazgatói posztra az Élő Környezetért Felelős Minisztérium – közölte Gajdos László, a tárca vezetője Facebook-bejegyzésben szeptember 1-jén, hétfőn.

A pályázat célja, hogy az igazgatók kiválasztása átlátható eljárásban, a jelentkezők szakmai tudásának, tapasztalatának és vezetői képességeinek figyelembevételével történjen - írta.

Hangsúlyozta: szakítanak azzal a korábbi gyakorlattal, amelynek során előfordult, hogy a kiválasztás ajánlás vagy ismeretség alapján történt, és emiatt több kiváló szakember nem jelentkezhetett a posztra.

Gajdos László kiemelte: a nemzeti parkok a természeti értékek legfőbb őrzői és kezelői, ezért meghatározó szerepük van abban, hogy a természeti örökség milyen állapotban marad fenn a következő generációk számára.

A pályázati kiírás szerint az új vezetők 2026. november 1-jén léphetnek hivatalba. A kiírások elérhetők a nemzeti parki igazgatóságok honlapjain, valamint ITT

Hirdetés
További híreink
Rutinműtét után halt meg a 18 éves szabolcsi lány

Az elhunyt családja válaszokat akar.
Nyíregyháza új pihenőparkot tervez
Nyíregyháza új pihenőparkot tervez
A tornapályát is fejlesztenék.
Csíkos csődör a Nyíregyházi Állatpark új sztárja

Már a látogatók is megtekinthetik.
Szabolcsban csak foltokban enyhült az aszály

A megye északi és nyugati része most is száraz maradt.
Új vezetők a kormányhivatalban
Új vezetők a kormányhivatalban
Főosztályvezetőt és osztályvezetőt neveztek ki.
Egy nap alatt tizenegy tűz Szabolcsban
Egy nap alatt tizenegy tűz Szabolcsban
A legnagyobb kiterjedésű tűz Gávavencsellőnél volt.
Nyíregyháziakat is elismertek az államalapítás ünnepén

Szent István király ünnepe alkalmából adták át az idei állami és szakmai kitüntetéseket.
Magyar Péter Kisvárdát sem hagyná ki
Magyar Péter Kisvárdát sem hagyná ki
Újra országjárásra indulnának.
Új világrekordot lőtt a hajdú-bihari íjász

Mónus József nyolcvan centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló csúcsot.
Rátz Tanár Úr Életműdíj: szabolcsi tanárok is jelölhetők

Matematika, fizika, kémia és biológia szakos pedagógusok nyerhetik el az elismerést.
Korlátozza a vízkivételeket a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság

A Tisza és mellékfolyóinak vízszintje kritikus szintre süllyedt.
Térképen a nyíregyházi és szabolcsi civilek támogatása

A térkép választókerületekre lebontva mutatja, milyen helyi szervezet, mikor és mennyit kapott.
Szabadtéri tüzek: toplistás Szabolcs vármegye

Az egész országban tűzgyújtási tilalom van érvényben.
Minisztérium: Szabolcsban nem működik a JÉGER

Nem a rendszer működtetése okozza az aszályt – közölték.
Tizenkilenc szabolcsi útszakasz újul meg idén

Vitézy ismertette a részleteket.
Drogdílerre csaptak le Tiszavasváriban
Drogdílerre csaptak le Tiszavasváriban
Több fogyasztót is kihallgattak. +Videó.
Rátz Tanár Úr Életműdíj: szabolcsi tanárok is jelölhetők
Rátz Tanár Úr Életműdíj: szabolcsi tanárok is jelölhetők
Matematika, fizika, kémia és biológia szakos pedagógusok nyerhetik el az elismerést.
Térképen a nyíregyházi és szabolcsi civilek támogatása
Térképen a nyíregyházi és szabolcsi civilek támogatása
A térkép választókerületekre lebontva mutatja, milyen helyi szervezet, mikor és mennyit kapott.
Szabadtéri tüzek: toplistás Szabolcs vármegye
Szabadtéri tüzek: toplistás Szabolcs vármegye
Az egész országban tűzgyújtási tilalom van érvényben.
Tragédia az M3-ason: több halott
Tragédia az M3-ason: több halott
Mezőkeresztesnél borult fel egy lengyel turistabusz.
Minisztérium: Szabolcsban nem működik a JÉGER
Minisztérium: Szabolcsban nem működik a JÉGER
Nem a rendszer működtetése okozza az aszályt – közölték.
Tizenkilenc szabolcsi útszakasz újul meg idén
Tizenkilenc szabolcsi útszakasz újul meg idén
Vitézy ismertette a részleteket.
Jó ütemben halad a Nyíregyháza–Mezőzombor vasútvonal felújítása

A rendkívüli nyári hőség sem okozott csúszást.
Mátészalkán is gyűjtenek iskolás gyerekeknek

Nehéz sorsú diákoknak juttatják el a felajánlott tanszereket.
Lekapcsolták a kékcsei ellátót
Lekapcsolták a kékcsei ellátót
A lakókörnyezetében élőket látta el.
Mentőhelikopter érkezett Kálmánházára
Mentőhelikopter érkezett Kálmánházára
Házfalnak csapódott egy kocsi.
Kórházba került Mátészalka polgármestere

Hanusi Péter elmagyarázta, mi történt.
Melléképület égett Nyírteleken
Melléképület égett Nyírteleken
Egy tanyán csaptak fel a lángok.
Szabolcsban csak foltokban enyhült az aszály
Szabolcsban csak foltokban enyhült az aszály
A megye északi és nyugati része most is száraz maradt.
Nyírbátorban egy fekete ritkaság bukkant fel

A fekete gólya fokozottan védett faj.
Árokba hajtott Nyírvasvári és Nyírbátor között

A 4915-ös úton történt közlekedési baleset.
Helikopter és drón segítette a nyírbátori rendőröket

Körözöttet és egy öngyilkossággal fenyegetőzőt is kiszúrtak a légi eszközök.
Árokba csapódott egy autó Nagyhalászon
Árokba csapódott egy autó Nagyhalászon
A jármű az oldalára borulva állt meg.
Az ellenzéki jelölteket alkalmatlannak tekintik a kormánypártiak

Az ellenzék által jelölt tagok nélkül, hat fővel is meg tud alakulni a Független Közmédia Testület – így Radnai Márk.
Új világrekordot lőtt a hajdú-bihari íjász
Új világrekordot lőtt a hajdú-bihari íjász
Mónus József nyolcvan centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló csúcsot.
Megváltozott a koraszülöttek világnapjának időpontja

Magyarország 2012-ben csatlakozott a világnaphoz.
Kegyelmi ügy: Vargát, Novákot és Balogot is meghallgatnák

Ha nem jelennek meg, elő is lehet állítani őket.
Miniszterelnök: tágítjuk a vagyonelkobzás lehetőségét

Lépésről lépésre - írja a kormányfő.
Palackvisszaváltás: megszűnhet a készpénzfizetés

Közbiztonsági problémát jelent - vélik.
Döntöttek, ki legyen a NAV új elnöke
Döntöttek, ki legyen a NAV új elnöke
Lezárták a nyilvános pályázati eljárást.
Polgárőrök vigyázzák az óvodák, iskolák környékét

A jelzőlámpa nélküli zebráknál segítik a biztonságos átkelést.

Egy bank ellen nyomoz az NNI
Egy bank ellen nyomoz az NNI
Visszaélés és hűtlen kezelés miatt indult eljárás.