Súlyos sérülés miatt vizsgálódhat az MLSZ Nyírbátorban

Sajtóértesülések szerint vizsgálatot indított a Magyar Labdarúgó Szövetség a szeptember eleji Nyírbátor–Nyíregyháza férfifutsal NB I-es mérkőzésen történtek miatt. A vendégek kapusa, Gagyi Sándor súlyosan megsérült, a beszámolók szerint azonban nem volt orvos a csarnokban, így a játékos csak a mentők kiérkezése után kapott szakszerű ellátást.
A futsalhungary.hu beszámolója alapján a baleset a találkozó 11. percében történt. A 33 éves kapus egy felívelésnél ütközött a hazaiak centerével, átesett rajta, majd rosszul ért földet. Elvesztette az eszméletét, és vérezni kezdett a feje.
A jelenlévők orvost kerestek, de a beszámoló szerint nem volt egészségügyi szakember a helyszínen.
Ez azért vet fel kérdéseket, mert a hivatkozott versenyszabályzat alapján a rendezőnek orvost kell biztosítania, és annak jelenléte nélkül a mérkőzés el sem kezdődhetne. A mentők mintegy negyedóra elteltével érkeztek meg, majd az ellátást követően kórházba szállították Gagyit. Az első hírek fejsérülésről, kulcscsonttörésről, bordasérülésekről és légmellről szóltak, a nyíregyházi klub azonban csak azt erősítette meg, hogy hosszabb kihagyás vár a kapusra.
A találkozó közel félórás szünet után folytatódott, és a Nyírbátor 5–1-es győzelmével ért véget. Az MLSZ vizsgálatának részleteiről és esetleges megállapításairól egyelőre nincs információ.














































