Hirdetés

A minisztérium rendkívüli figyelmet fordít a kadétokra

MTI | 2026. 06. 12. | 14:26:13
Erről beszélt Ruszin-Szendi Romulusz.
A minisztérium rendkívüli figyelmet fordít a kadétokra
Ruszin-Szendi Romulusz Debrecenben (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rendkívüli figyelmet fordít a katonanövendékekre a Honvédelmi Minisztérium, mert hisz a fiatalokban – mondta a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium június 12-i tanévzáró ünnepségén a honvédelmi miniszter.

Ünnepi beszédében Ruszin-Szendi Romulusz kiemelte, a figyelem abban fog megnyilvánulni, hogy egy olyan helyettes államtitkár követi majd a munkájukat Baráth Ernő tábornok személyében, aki maga is katona és parancsnok.

Kifejtette, a közelmúltban aláírta, hogy kezdődjön meg az új épület létrehozása az iskola területén; reményei szerint a közbeszerzési eljárások után megindulhat a munka, így nemcsak Hódmezővásárhelyen, hanem Debrecenben is lesz új épülete a honvéd középiskolának.

Ismertette, hogy szeretné egy hétköznapi egyenruha bevezetését, valamint át kívánják tekinteni az ösztöndíjrendszert is, de emellett meg akarják szüntetni azt a kormányhatározatot, amely szerint nem lehet visszavenni a fiatalítás miatt felmentetteket.

Ruszin-Szendi Romulusz úgy véli, a kadétprogram az egyik legfontosabb ifjúsági és honvédelmi-nevelési program ma Magyarországon, de csak akkor, ha önkéntesen történik.

Hangsúlyozta, hogy a honvédelemben tanuló diákoknak példát kell mutatniuk, nemcsak a korosztályuknak, hanem az egész társadalomnak. Ezt meg is teszik, ugyanis többen segítettek az év közben szabadidejükben elesetteknek, bajbajutottaknak, betegeknek; ez is azt mutatja, hogy a honvédelmi nevelésnek van értelme – húzta alá.

Fekete András alezredes, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója kiemelte, fontos minden év végén megvizsgálni, hogy mit értek el a diákok. Büszkén említette, hogy nem volt még ilyen év a Kratochvil életében, ugyanis ebben a tanévben szerezték a kadétok a legtöbb elismerést a különböző megmérettetéseken, és a mintegy 200 tanulóból több mint 100-an igazgatói és oktatótestületi elismerésben is részesültek.

Beszédében az iskola igazgatója hangsúlyozta, hogy ez az intézmény nemcsak tudást ad, hanem jellemet formál és "magyar embert farag a fiatalokból".

További híreink
Kapibarák születtek Nyíregyházán
Kapibarák születtek Nyíregyházán
Már megtekinthetik őket a látogatók az állatparkban.
Táskatolvajt keresnek Nyíregyházán
Táskatolvajt keresnek Nyíregyházán
Kamerafelvétel van róla.
Tolvajt keresnek a nyíregyházi rendőrök
Tolvajt keresnek a nyíregyházi rendőrök
Mosdóból lopott mobiltelefont.
A TISZA új IC-ket ígér a nyíregyházi vonalra
A TISZA új IC-ket ígér a nyíregyházi vonalra
A MÁV Szolgáltató Központ Zrt-t fel kell számolni - hangzott el.
Kigyulladt egy hűtő Nyíregyházán
Kigyulladt egy hűtő Nyíregyházán
A ház pincéjében csaptak fel a lángok.
A „kézsebészet óriása” lett a nyíregyházi főorvos
A „kézsebészet óriása” lett a nyíregyházi főorvos
Turcsányi István átvette az elismerést.
Hétszázmilliós csalás: börtön helyett fogház
Hétszázmilliós csalás: börtön helyett fogház
Így döntött a Nyíregyházi Törvényszék.
Sötét ügy: rendőrkézen a nyíregyházi házaspár
Sötét ügy: rendőrkézen a nyíregyházi házaspár
A saját gyerekeiket is bevonták a szexbe és a drogozásba.
Nem csak fogolyszökés miatt keresték a nyíregyházit
Nem csak fogolyszökés miatt keresték a nyíregyházit
Á. Márk hazalátogatott Németországból. Azonnal lecsaptak rá.
Benyújtották a közmédia átalakításáról szóló törvényjavaslatot
Benyújtották a közmédia átalakításáról szóló törvényjavaslatot
Pártpropaganda helyett valódi közmédiát - írta Magyar Péter.
Augusztusban országos választmányt tart a KDNP
Augusztusban országos választmányt tart a KDNP
Napirenden a tisztújítás elrendelése.
Nyaralás alatt is nézzük a céges levelezést
Nyaralás alatt is nézzük a céges levelezést
A munkavállalók már rugalmasabb és kiszámíthatóbb munkahelyi környezetben mehetnek nyaralni.
Halál az M1-esen: soron kívüli vizsgálatot rendeltek el
Halál az M1-esen: soron kívüli vizsgálatot rendeltek el
A baleset nem a bővítés alatt álló szakaszon történt – közölték.
A fagy megkímélte a cseresznyét
A fagy megkímélte a cseresznyét
A magyarok a nagy méretű, fényes, sötétpiros gyümölcsöt keresik.
Nem szűnnek meg a hat- és nyolcosztályos iskolák
Nem szűnnek meg a hat- és nyolcosztályos iskolák
Lannert Judit egyeztetett az egyházi iskolafenntartók vezető képviselőivel.
A többgyerekes családok átlag fölötti életszínvonalon élnek
A többgyerekes családok átlag fölötti életszínvonalon élnek
A gyermek nélküliek reáljövedelme csak 50 százalékkal nőtt 2010 óta.
Megvan a Készenléti Rendőrség új parancsnoka
Megvan a Készenléti Rendőrség új parancsnoka
Így döntött a belügyminiszter.
Benyújtották a közmédia átalakításáról szóló törvényjavaslatot
Benyújtották a közmédia átalakításáról szóló törvényjavaslatot
Pártpropaganda helyett valódi közmédiát - írta Magyar Péter.
Augusztusban országos választmányt tart a KDNP
Augusztusban országos választmányt tart a KDNP
Napirenden a tisztújítás elrendelése.
Nyaralás alatt is nézzük a céges levelezést
Nyaralás alatt is nézzük a céges levelezést
A munkavállalók már rugalmasabb és kiszámíthatóbb munkahelyi környezetben mehetnek nyaralni.
Halál az M1-esen: soron kívüli vizsgálatot rendeltek el
Halál az M1-esen: soron kívüli vizsgálatot rendeltek el
A baleset nem a bővítés alatt álló szakaszon történt – közölték.
A fagy megkímélte a cseresznyét
A fagy megkímélte a cseresznyét
A magyarok a nagy méretű, fényes, sötétpiros gyümölcsöt keresik.
A régi személyi igazolványok augusztus 3-ig jók
A régi személyi igazolványok augusztus 3-ig jók
A lejáratról az érintett állampolgárok külön értesítést nem kapnak.
M1-es: nyolcan haltak meg Győr közelében
M1-es: nyolcan haltak meg Győr közelében
Két baleset történt az autópályán – a miniszterelnök részvétét fejezte ki.
Riadó egy utasszállító miatt
Riadó egy utasszállító miatt
A repülőgép nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással.