Vádemelés: részegen menekült a szabolcsi rendőrök elől

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség öt bűncselekmény elkövetése miatt emelt vádat egy hatvanas éveiben járó férfi ellen a Mátészalkai Járásbíróságon.
A vádirat szerint a férfi 2025 áprilisában nagy teljesítményű autójával egy nyírségi településen közlekedett, majd – számos KRESZ-szabályt megszegve – nem akart megállni a rendőröknek. Az elkövető menekülése során személyi sérüléssel, valamint anyagi kárral járó közlekedési balesetet okozott, majd a rendőrségi mikrobusznak is nekiment úgy, hogy az abból éppen kiszálló hivatalos személyt is majdnem elütötte. A rendőr a balesetet csak úgy tudta elkerülni, hogy a szolgálati gépkocsi vezetőülésébe visszaugrott, így kizárólag csak a gyors reakciójának volt köszönhető, hogy nem szenvedett súlyos sérülést.
A férfi súlyosan ittasan úgy követte el a terhére rótt, egymással többszörös halmazatban álló bűncselekményeket, hogy korábban hat alkalommal volt eltiltva a közúti járművezetéstől, érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, az utánképzést sem teljesítette.
Az elkövetőt hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés, nagyobb kárt okozó rongálás, a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja az ügyészség.
A bíróságra benyújtott vádiratában a nyomozó ügyészség – a jelenleg is bűnügyi felügyeletben lévő – férfival szemben, halmazati büntetésül végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.




















































