Másfél milliárdból bővítették a mátészalkai szakközépiskolát

Több mint 1 milliárd 552 millió forintból bővítették a Mátészalkai Szakképzési Centrum Gépészeti Technikum és Kollégium épületét, a beruházást csütörtökön adták át a szatmári kisvárosban.
Az eseményen Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára arról beszélt: ez a fejlesztés a legjobb példája annak, amikor uniós forrásból - hazai igények és elvárások alapján - hasznos és fontos dolog jön létre.
Az államtitkár a foglalkoztatáspolitikára kitérve elmondta: a kormány teljesítette a 2010-ben az egymillió új munkahely létrehozására tett ígéretét, most pedig a cél az, hogy a jelenlegi 4 millió 700 ezer munkavállaló számát ötmillióra emeljék.
A nappali rendszerű oktatásnak az a feladata, hogy megakadályozza a munkanélküliség újratermelődését, vagyis piacképes szakmákra képezze a fiatalokat, ebben pedig óriási szerepe van az ilyen és ehhez hasonló fejlesztéseknek - hangoztatta a kormánypárti politikus.
Czomba Sándor beszédében óriási dolognak nevezte azokat az eredményeket, amelyeket a középfokú oktatás terén és a duális képzés terén az elmúlt években sikerült elérni. Megjegyezte: a duális képzés lényege, hogy a tanulmányi évek alatt ne csak az elméleti résszel, hanem a gyakorlattal is tisztában legyenek a diákok; ezek segítségével pedig a későbbi munkáltatójuk megismeri és később akár alkalmazhatja is őket.
Tasó László, az Északkelet-Magyarország közúti és vasúti közlekedésének fejlesztéséért felelős miniszteri biztos beszédében a térségi infrastrukturális beruházásokról szólva elmondta: épül az M49-es autópálya Őrtől Ököritófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a következő ütemben pedig a sztráda hamarosan teljesen kiépül a magyar-román határig.
Tervezés alatt áll a Mátészalkától Debrecenig tartó vasútvonal fejlesztése is, emellett számos híd és út újul meg a térségben - sorolta a miniszteri biztos.
Tasó László hozzátette: ez a térség "nem hagyja magát, jó az ellenállóképessége", ha kap támogatást és ilyen emberek segítik az előrehaladást, akkor el fogja érni kitűzött céljait.
Az eseményen köszöntőt mondott Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője.
A mátészalkai gépészeti technikum fejlesztése része annak a 7,5 milliárd forint értékű beruházásnak, amelyet vissza nem térítendő uniós forrásból valósít meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum. A technikum meglévő épülete új szintet kapott, megújultak a műhelyszárny földszinti energetikai berendezései, illetve összesen több mint 80 millió forintból vásároltak sporteszközöket, bútorokat és oktatási eszközöket.
A projektben emellett folyamatban van gépészeti oktatási eszközök beszerzése, erre több mint 182 millió forintot fordítanak.





































