Banki csalás: szabolcsi bűnözők kezén kattant a bilincs

2024 nyarán az ukrán és a magyar rendőrök közös együttműködés keretében léptek fel egy banki csalásokra szakosodott szervezett bűnözői csoport ellen, melynek tagjai magukat Magyarországon működő pénzintézet alkalmazottainak kiadva szerezték meg magyar emberek bankszámláinak adatait, majd azokról utalásokat hajtottak végre. A 30 sértettnek ezzel összesen 360 millió forint kárt okoztak. A Kárpátaljai Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya több hónapos nyomozást követően csapott le közösen a bűnszervezet tagjaira.
Az azóta eltelt időszakban az ukrán eljárásban a magyar nyomozók folyamatosan segítették külföldi kollégáik munkáját bizonyítékok beszerzésével. A gyanúsítottak szerepköreinek teljeskörű tisztázása után az ukrán rendőrök be is fejezték a nyomozást, és az ügyben már a vádemelés is megtörtént. Mind a 41 eljárás alá vont személynek csalás miatt kell felelnie.
Ezzel párhuzamosan tavaly, a KR NNI kibernyomozói egyesítették a hazánkban indult valamennyi, ehhez az ukrán csoporthoz köthető büntetőeljárást, majd aprólékos nyomozást követően a Budapesti Gazdasági Ügyészség által felügyelt, az ukrán rendőrséggel közös nyomozócsoportnak (JIT) sikerült felderítene a call centerhez köthető magyar elkövetőket is.
A gyanú szerint az Ukrajnából irányított, hierarchikusan felépített és konspiratív módon működött szervezetnek hat magyar tagja is volt. Feladatuk az volt, hogy a csalásokból befolyt összegeket Magyarországon tisztára mossák, majd a pénzt visszajuttassák Ukrajnába.
A két évvel ezelőtt elfogott ukrán főszervező testvére, O. Erzsébet, annak férje, O. József, valamint ismerősük, L. Csaba voltak a magyar oldal meghatározó szereplői. A két férfi strómanokat keresett és szervezett be az illegális üzletbe, olyan személyeket, akik a saját bankszámláikra érkező, bűncselekményből származó pénzösszegeket felvették, majd azt O. Józsefnek átadták. Az így tisztára mosott pénz Ukrajnába szállítását O. Erzsébet szervezte.
A KR NNI nyomozóinak a három szervezőn túl három strómant, két férfit és egy nőt is sikerült azonosítaniuk. A hat személy elfogása egyszerre történt meg március 10-én, hajnalban. Valamennyi elkövetőre Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében csaptak le a nyomozók a KR NNI bevetési egysége, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Jonatán Közterületi Támogató Alosztály, továbbá a KR rendészeti állományának bevonásával.
Az O. házaspárnál a rendőrök az elfogás során zárjegy nélküli cigarettákat, valamint kábítószergyanús anyagokat is találtak, amiket lefoglaltak. A droggal kapcsolatban a Záhonyi Rendőrkapitányság, míg a dohánytermékkel kapcsolatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal indított büntetőeljárást.
A KR NNI nyomozói mind a hat elkövetőt folytatólagosan elkövetett pénzmosással gyanúsították meg. A házaspárnak, továbbá L. Csabának bűnszervezetben történt elkövetés miatt kell felelniük. A nyomozók mindhármukat bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt. A többi három gyanúsított szabadlábon védekezik.
A KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatala a gyanúsítottaktól több millió forintot és többezer eurót, valamint arany ékszereket foglalt le, és vagyonvisszaszerzési eljárás keretében vizsgálják további olyan ingatlanaikat és ingóságaikat, melyek a bűncselekményből befolyt összegekből származhatnak.



































































