Ötvös Imrét gyászolja a kisvárdai szakképzés

Vannak emberek, akik nem hangosak, nem keresik a figyelmet, mégis észrevétlenül alakítják a világot maguk körül. Ötvös Imre ilyen ember volt – számolt be a pedagógus halálhíréről Facebook-oldalán a Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola április 9-én.
Mint írják, Ötvös Imre Kisvárdán született, és mindvégig a városban élt. Nevéhez fűződik az iskolában a turizmus–vendéglátás ágazat oktatásának beindítása, és kiemelkedő szerepe volt ennek gyakorlati megvalósításában is. A tanétterem, a tankonyha, a tanmotel és a tanbolt létrehozása olyan mérföldkő volt, amely hosszú távon meghatározta az intézmény szakmai arculatát és a képzés színvonalát.
Kitértek a nekrológban arra is, hogy egész életében képezte magát, újabb és újabb diplomákat szerzett, és mindig kereste, hogyan adhat még többet a diákoknak.
A tanműhelyekben nemcsak munkafolyamatokat tanított, hanem szemléletet: hogyan kell pontosan dolgozni, felelősséget vállalni, tisztelni a szakmát. Az ő keze nyoma ott maradt az iskola minden olyan helyén, ahol a gyakorlat életre kelt. Tanárként közel volt a diákokhoz. Nemcsak oktatott, hanem figyelt. Tudta, hogy a szakma tanítása mellett embereket kell nevelni – olyanokat, akik megállják a helyüket a világban
– emlékeztek.
Nyugodjon békében.





































