Sorozatbetörőket fogtak Nyíregyházán

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 19 éves L. D. és a 25 éves T. M. ellen.
Az adatok szerint a két fiatal július 16-án éjszaka egy családi ház előtt nyitva hagyott autóból megszerezte a garázskapu távirányítóját, amellyel bejutottak a házba, azonban a tulajdonosok felébredtek és megzavarták őket.
A két tolvaj elmenekült a zsákmány egy részével, azonban a sértett bejelentése után néhány órával a rendőrök elkapták őket. Az alapos felderítőmunka eredményeként az is kiderült, hogy a két helyi férfi az elmúlt napokban legalább tíz esetben tört be, és követett el vagyon elleni bűncselekményeket Nyíregyházán.
A nyomozók lopás megalapozott gyanújával hallgatták ki és vették őrizetbe L. D.-t és T. M.-et, majd kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.
















































