Hirdetés
Hirdetés

Több mint 50 harcjármű érkezett Magyarországra

MTI | 2025. 07. 04. | 19:44:50
A Gidránnak több verziója is létezik.
Több mint 50 harcjármű érkezett Magyarországra
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

56 Gidrán harcjárművel bővül a Magyar Honvédség eszközparkja, amelyekkel összesen már 106 darab teljesít majd szolgálatot – mondta a honvédelmi miniszter július 4-én Gödöllőn. Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy az 56 új harcjármű hosszú évek munkájának az eredménye, és egy szintén hosszú folyamat egyik állomása.

Hozzátette, hogy a honvédség a haderőfejlesztés keretében alapos előkészítő munkát követően döntött úgy, hogy ezt a típust rendszeresíti az összkerékhajtású eszközigényére.

„Nem egy másutt fejlesztett és kész végterméket vásároltunk meg, nem valamilyen ügyes értékesítő ránk sózott egy polcról levehető eszközt, hanem egy közös fejlesztés eredményeképpen kifejezetten a Magyar Honvédség igényeire kifejlesztett eszköztípusról beszélhetünk” – hangsúlyozta a honvédelmi tárca vezetője.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy ez a fejlesztés egy mérföldkő, amelyben ez a jármű hosszú távon is a Magyar Honvédség egyik rendkívül fontos eszköztípusa lesz.

Megjegyezte: a Gidránnak több verziója is létezik. Van a lövészek, van a tüzérek által használt eszköztípus, és van különböző szintű parancsnoki típus is. A Gidrán egy török gyártó Ejder Yalcin nevű alap gépkocsija, ezen a platformon lett kifejlesztve a harcjármű, amely egy kifejezetten műveleti körülmények közé tervezett és ott is tesztelt eszköz, amelyet Törökország első osztályú védelemipari szakértői fejlesztettek – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Közölte: a magyar fejlesztés mindehhez az infokommunikációs eszközökkel, felderítő eszközökkel, valamint a fegyverzet különböző elemeivel történő integráció, amely a HM El Zrt. telephelyén és szakembereivel történik.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf megjegyezte, hogy HM El Zrt. a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő leányvállalat, amely a hadsereg felszerelésében és üzemeltetésében tölt be meghatározó szerepet. Az Ejder Yalcinből Gidránt varázsoló tudás itt van a HM El Zrt.-nél -fogalmazott, jelezve, hogy a gidrán egy régi magyar lófajta, amelyet Mezőhegyesen ma is tenyésztenek, és régen huszárlónak is használták.

A honvédelmi miniszter azt mondta, hogy az új Gidránok egy lánc fontos elemeit képzik, a Magyar Honvédség haderőtervezése elkötelezett emellett a típus mellett, és számos alakulat, továbbá felhasználási típus tervez a Gidránok rendszerbe állításával.

Ez az 56 eszköz integrációra érkezett ide Magyarországra, és majd amikor ez megtörténik, akkor kerül a végleges felszereltségével a vezérkar által meghatározott alakulatokhoz a Magyar Honvédségbe.

További híreink
Gyermekvédelmi funkcióval bővül a 112-es segélyhívó
Gyermekvédelmi funkcióval bővül a 112-es segélyhívó
Cél, hogy a gyermekvédelem ne legyen politikai furkósbot.
Rekordszámú gólyafiókát gyűrűztek meg az idén
Rekordszámú gólyafiókát gyűrűztek meg az idén
16 vármegye több mint 350 településén.
Dopeman is téma volt a kormányinfón
Dopeman is téma volt a kormányinfón
Az újságírók idéztek is a rappertől.
Ismét elmarad a Balaton-átúszás
Ismét elmarad a Balaton-átúszás
Az esemény tervezett új időpontja augusztus 9.
Magyarország tortája: íme az idei győztesek
Magyarország tortája: íme az idei győztesek
A versenyt 19. alkalommal írták ki.
Kisboltok támogatása: kiterjesztik a programot
Kisboltok támogatása: kiterjesztik a programot
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.
Szijjártó szerint a kis méretű nukleáris reaktoroké a jövő
Szijjártó szerint a kis méretű nukleáris reaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Otthonteremtés: újabb támogatást jelentett be Orbán
Otthonteremtés: újabb támogatást jelentett be Orbán
Évi egymillió forintot kapnak a köztisztviselők.
Sertéspestis: nagy a baj a magyar határ közelében
Sertéspestis: nagy a baj a magyar határ közelében
Egy magas kockázatú terület létrehozásáról döntött a hatóság.
Gyermekvédelmi funkcióval bővül a 112-es segélyhívó
Gyermekvédelmi funkcióval bővül a 112-es segélyhívó
Cél, hogy a gyermekvédelem ne legyen politikai furkósbot.
Minden létező traffipaxot utcára vezényelnek
Minden létező traffipaxot utcára vezényelnek
Egyhetes rendőrségi ellenőrzés következik.
Rekordszámú gólyafiókát gyűrűztek meg az idén
Rekordszámú gólyafiókát gyűrűztek meg az idén
16 vármegye több mint 350 településén.
Dopeman is téma volt a kormányinfón
Dopeman is téma volt a kormányinfón
Az újságírók idéztek is a rappertől.
Ismét elmarad a Balaton-átúszás
Ismét elmarad a Balaton-átúszás
Az esemény tervezett új időpontja augusztus 9.
Magyarország tortája: íme az idei győztesek
Magyarország tortája: íme az idei győztesek
A versenyt 19. alkalommal írták ki.
Kisboltok támogatása: kiterjesztik a programot
Kisboltok támogatása: kiterjesztik a programot
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.
Szkíta Állam: királyválasztást akartak Magyarországon
Szkíta Állam: királyválasztást akartak Magyarországon
A vád: alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntette.
Megújul 262 falusi templom
Megújul 262 falusi templom
A kormánybiztos jelentette be.
Szijjártó szerint a kis méretű nukleáris reaktoroké a jövő
Szijjártó szerint a kis méretű nukleáris reaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Hirdetés