Ukrán-magyar bűnbanda ellen emeltek vádat Nyíregyházán

A Nyíregyházi Járási Ügyészség egy ukrán-magyar bűnszervezet több tagja ellen emelt vádat, akik kibercsalással magyar banki ügyfelektől több mint 400 millió forintot csaltak ki.
A vádirat szerint 2023 előtt olyan bűnszervezet jött létre, melynek célja az volt, hogy magyar sértettek netbank azonosító, valamint bankkártya adatait adathalász módszerrel megszerezzék, és a bankszámlájukon lévő pénzösszeget megszerezzék.
Ennek érdekében egy „call centert” működtettek, ahonnan megtévesztő hívásokat indítottak. Banki ügyintézőnek kiadva magukat legtöbbször gyanús pénzmozgásokra, illetéktelen hozzáférésre hivatkozva kicsalták az ügyfelektől a banki azonosítókat, melyekkel egy másik elkövetői kör jogosulatlan átutalásokat hajtott végre. Nem egyszer több tíz milliós kárt okozva a sértetteknek.
A most bevádolt egyik magyar férfi több bankszámlát nyitott, majd a bűnös úton megszerzett pénzt felvette, és jutalékért cserébe eljuttatta a bűnszervezet vezetőjéhez, valamint olyan személyeket szervezett be, akik saját bankszámlájukat rendelkezésre bocsátották, vagy a számlájukra érkező pénzt szintén jutalékért felvették. A magyar férfi ezen összegeket összegyűjtötte és átadta ukrán vádlott társának, akik között a kommunikációt a harmadik vádlott tolmácsként segítette.
Az ügyészség nyolc személlyel szemben emelt vádat, a három fő vádlottaknak csalás és pénzmosás minősített esete miatt kell felelnie a Nyíregyházi Törvényszéken, ők jelenleg is bűnügyi felügyelet alatt állnak. A többiek azzal, hogy a számláikat bűnös tevékenységhez rendelkezésre bocsátották pénzmosást követtek el.








































