Hirdetés

Álmában szúrta le az anyját Nyíregyházán – felmenthetik

Szabolcsihír | 2026. 09. 04. | 09:28:41
A vádlott képtelen volt arra, hogy a cselekménye következményét felismerje.
Álmában szúrta le az anyját Nyíregyházán – felmenthetik
A gyilkos eszköz (Fotó: ügyészség)
Hirdetés

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki nyereségvágyból álmában szúrta mellkason édesanyját – közölték szeptember 4-én.

A vádirat szerint a vádlott együtt élt édesanyjával nyíregyházi otthonukban, és évtizedek óta alkoholizáló életmódot folytatott. A férfi nyugdíját az édesanyja kezelte, hogy azt a vádlott ne költhesse alkoholra, azonban ezt a férfi megelégelte és elhatározta, hogy megöli hozzátartozóját.

Március 27-én este megvárta, hogy a sértett elaludjon, majd a konyhából magához vett egy kést, és azzal az alvó 90 éves nőt nagy erővel mellkason szúrta. Az idős asszony perceken belül belehalt sérülésébe.

Ezt követően a vádlott lefeküdt aludni, majd másnap reggel bement a sértett hálószobájába, és a sértett pénztárcájából kivett 2000 forintot, melyből alkoholt vásárolt. Csak ezután értesítette testvérét, és elmondta a tettét.

A vádlott a hosszú ideje tartó alkoholbetegsége miatt képtelen volt arra, hogy a cselekménye következményét felismerje.

A főügyészség a jelenleg előzetes kényszergyógykezelés alatt álló férfit emberölés minősített esetével vádolja. Kórós elmeállapota miatt a főügyészség felmentésre és kényszergyógykezelés elrendelésére tett indítványt.

Megölte alvó anyját egy nyíregyházi
Több késszúrással végzett vele.
Hirdetés
További híreink
Árokba csapódott egy autó Aranyosapátinál
Árokba csapódott egy autó Aranyosapátinál
Mentők, tűzoltók a helyszínen.
Megszépül az újfehértói kastély kertje
Megszépül az újfehértói kastély kertje
Kihirdették a pályázat nyertesét.
Kilenc tűzoltó vizsgázott Kisvárdán
Kilenc tűzoltó vizsgázott Kisvárdán
Számot adtak a tudásukról.
Lekapcsolták a kékcsei ellátót
Lekapcsolták a kékcsei ellátót
A lakókörnyezetében élőket látta el.
Mentőhelikopter érkezett Kálmánházára
Mentőhelikopter érkezett Kálmánházára
Házfalnak csapódott egy kocsi.
Kórházba került Mátészalka polgármestere
Kórházba került Mátészalka polgármestere
Hanusi Péter elmagyarázta, mi történt.
Nyílt pályázat a nemzeti parkok vezetésére
Nyílt pályázat a nemzeti parkok vezetésére
Nem ajánlás vagy ismeretség alapján választanak - írja a miniszter.
Melléképület égett Nyírteleken
Melléképület égett Nyírteleken
Egy tanyán csaptak fel a lángok.
Szabolcsban csak foltokban enyhült az aszály
Szabolcsban csak foltokban enyhült az aszály
A megye északi és nyugati része most is száraz maradt.
Nyírbátorban egy fekete ritkaság bukkant fel
Nyírbátorban egy fekete ritkaság bukkant fel
A fekete gólya fokozottan védett faj.
Árokba hajtott Nyírvasvári és Nyírbátor között
Árokba hajtott Nyírvasvári és Nyírbátor között
A 4915-ös úton történt közlekedési baleset.
Lekapcsolták a kékcsei ellátót
Lekapcsolták a kékcsei ellátót
A lakókörnyezetében élőket látta el.
Rutinműtét után halt meg a 18 éves szabolcsi lány
Rutinműtét után halt meg a 18 éves szabolcsi lány
Az elhunyt családja válaszokat akar.
Gyerekektől lopták el az ételeket a konyhai dolgozók
Gyerekektől lopták el az ételeket a konyhai dolgozók
Mind a négy embert kirúgta a polgármester.
Szőlő utca: vádat emeltek egy rendész ellen
Szőlő utca: vádat emeltek egy rendész ellen
Felfüggesztett börtönbüntetést kérnek a férfira.
Egy kiló drog került elő az ibrányiak taxijából
Egy kiló drog került elő az ibrányiak taxijából
A nyíregyházi nyomozók kapcsolták le őket a 4-esen.
Megszúrt egy 14 évest Mátészalkán
Megszúrt egy 14 évest Mátészalkán
Az idős őri férfit őrizetbe vették. +Videó
Buszbaleset: letartóztatásban marad a sofőr
Buszbaleset: letartóztatásban marad a sofőr
A férfi akár nyolc év börtönbüntetést is kaphat.
Kisvárdán fogták el az 52 éves dílert
Kisvárdán fogták el az 52 éves dílert
Több fogyasztót is kihallgattak.