
Meg akarta ölni volt feleségét Ajakon

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki különös kegyetlenséggel próbálta megölni volt feleségét.
A vádirat szerint az idős férfi Ajakon közös lakásban élt volt feleségével, akire nagyon féltékeny volt, mely érzés a realitásérzékelését torzította, az alkoholproblémái pedig agresszívvé tették. Március 8-án, mikor az esti órákban a feleség hazaérkezett, őt egyből számon kérte, megrúgta, majd egy bottal többször nagy erővel megütötte.
A vádlott a sértett ütlegelését hosszasan, órákon át folytatta, nem engedte, hogy a földről felkeljen.
Egy alkalommal a sértett kihasználva a vádlott figyelmetlenségét, kiszaladt a házból, hogy segítséget kérjen, azonban a férfi őt a házba visszarángatta, és tovább bántalmazta. Órákkal később a pincéből felhozott egy kanna benzint, azt szétlocsolta mindkét szobában, majd meg is gyújtotta azzal a szándékkal, hogy a házat és feleségét is felgyújtja, egyidejűleg a nyomokat is eltünteti. A házban egyedül hagyott sértett azonban magához tért és az ablakon keresztül kimenekült az utcára.
A vádlott észlelte a sértett menekülését, ezért egy tonfát és egy kalapácsot a kezébe véve utána ment.
Őt az utcán utolérte, és az eszközökkel tovább bántalmazta, majd behúzta az árokba. Mikor már azt hitte, hogy a sértett meghalt, abbahagyta az ütlegelést és hazaindult, de a lakossági bejelentésre kiérkező rendőr elfogta, a súlyosan sérült nőhöz pedig mentőt hívott.
A főügyészség a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja, vele szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás az indítványa.














































