Hirdetés

Szabolcsi szökevényt állítottak meg

Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség | 2026. 09. 06. | 09:30:50
Nem fűlött a foga a két és fél év szabadságvesztéshez.
Szabolcsi szökevényt állítottak meg
Hirdetés

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítési Osztálya múlt hétvégén jelezte a hajdú-bihari kollégáiknak, hogy egy 2,5 év börtönre ítélt férfi információik szerint a területükön közlekedik, az M4-es autópályán. Pontos részletekkel szolgáltak, tudták az autó színét, típusát és a körözött adatait is.

A rendőrök perceken belül az autópálya Nagykereki szakaszához mentek, és várták a keresett kocsit. Nem sokkal később meg is jelent, megállították és igazoltatták a sofőrt. A férfi átadta az iratait, kiderült, hogy az egyik rokona nevére kiállított, de az ő fényképét tartalmazó útlevéllel szerette volna félrevezetni a rendőröket. Nem sikerült neki, az egyenruhások megbilincselték, majd előállították a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra. 

Garázdaság és csalás miatt, összesen 2,5 év letöltendő szabadságvesztés elől bujkált. 

A helyi rendőrök közokirat-hamisítás miatt is kihallgatták gyanúsítottként, majd átszállították a büntetés-végrehajtási intézetbe.

Hirdetés
További híreink
Új világrekordot lőtt a hajdú-bihari íjász
Új világrekordot lőtt a hajdú-bihari íjász
Mónus József nyolcvan centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló csúcsot.
Nyílt pályázat a nemzeti parkok vezetésére
Nyílt pályázat a nemzeti parkok vezetésére
Nem ajánlás vagy ismeretség alapján választanak - írja a miniszter.
Rátz Tanár Úr Életműdíj: szabolcsi tanárok is jelölhetők
Rátz Tanár Úr Életműdíj: szabolcsi tanárok is jelölhetők
Matematika, fizika, kémia és biológia szakos pedagógusok nyerhetik el az elismerést.
Korlátozza a vízkivételeket a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
Korlátozza a vízkivételeket a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
A Tisza és mellékfolyóinak vízszintje kritikus szintre süllyedt.
Térképen a nyíregyházi és szabolcsi civilek támogatása
Térképen a nyíregyházi és szabolcsi civilek támogatása
A térkép választókerületekre lebontva mutatja, milyen helyi szervezet, mikor és mennyit kapott.
Szabadtéri tüzek: toplistás Szabolcs vármegye
Szabadtéri tüzek: toplistás Szabolcs vármegye
Az egész országban tűzgyújtási tilalom van érvényben.
Minisztérium: Szabolcsban nem működik a JÉGER
Minisztérium: Szabolcsban nem működik a JÉGER
Nem a rendszer működtetése okozza az aszályt – közölték.
Tizenkilenc szabolcsi útszakasz újul meg idén
Tizenkilenc szabolcsi útszakasz újul meg idén
Vitézy ismertette a részleteket.
Drogdílerre csaptak le Tiszavasváriban
Drogdílerre csaptak le Tiszavasváriban
Több fogyasztót is kihallgattak. +Videó.
Villanyoszlopnak hajtott egy autó Őrön
Villanyoszlopnak hajtott egy autó Őrön
Az oszlop kitört, a vezetékek tartották.
Árokba csapódott egy autó Kocsordnál
Árokba csapódott egy autó Kocsordnál
A 49-es számú főúton történt baleset.
Árokba csapódott egy autó Aranyosapátinál
Árokba csapódott egy autó Aranyosapátinál
Mentők, tűzoltók a helyszínen.
Megszépül az újfehértói kastély kertje
Megszépül az újfehértói kastély kertje
Kihirdették a pályázat nyertesét.
Álmában szúrta le az anyját Nyíregyházán – felmenthetik
Álmában szúrta le az anyját Nyíregyházán – felmenthetik
A vádlott képtelen volt arra, hogy a cselekménye következményét felismerje.
Kilenc tűzoltó vizsgázott Kisvárdán
Kilenc tűzoltó vizsgázott Kisvárdán
Számot adtak a tudásukról.
Lekapcsolták a kékcsei ellátót
Lekapcsolták a kékcsei ellátót
A lakókörnyezetében élőket látta el.
Mentőhelikopter érkezett Kálmánházára
Mentőhelikopter érkezett Kálmánházára
Házfalnak csapódott egy kocsi.
Kórházba került Mátészalka polgármestere
Kórházba került Mátészalka polgármestere
Hanusi Péter elmagyarázta, mi történt.
Nyílt pályázat a nemzeti parkok vezetésére
Nyílt pályázat a nemzeti parkok vezetésére
Nem ajánlás vagy ismeretség alapján választanak - írja a miniszter.